Orosz források szerint Putyin kész a békére

Kijev és Európa szerint Moszkva időhúzásra játszik, miközben előrenyomul Kelet-Ukrajnában.

Moszkva már meg is adta az új időpontot.
Oroszország azt javasolja, hogy június 2-án tartsák Ukrajnával a béketárgyalások második fordulóját Isztambulban – közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán.
Ezt is ajánljuk a témában
Kijev és Európa szerint Moszkva időhúzásra játszik, miközben előrenyomul Kelet-Ukrajnában.
„Az orosz fél, ahogyan arról előzetes megállapodás született, összeállított egy memorandumot, amelyben leírják, hogyan lehet az orosz álláspont szerint megbízható módon úrrá lenni a válság alapvető okain” – tette hozzá közleményében.
A Vlagyimir Megyinszkij vezette orosz küldöttség készen áll arra, hogy ezt a memorandumot átadja az ukrán félnek, és szükség esetén részletesebb magyarázatokat biztosítson hozzá az isztambuli tárgyalások következő fordulóján – mondta az orosz külügyminiszter.
Május 16-án találkozott egymással először az orosz és az ukrán küldöttség, akkor nem sikerült megállapodásra jutni a tűzszünetről.
„Azt reméljük, hogy mindazok, akik valóban – és nem csak a szavak szintjén – érdekeltek a békefolyamat sikerében, támogatni fogják, hogy megtartsák a közvetlen orosz-ukrán tárgyalások újabb fordulóját Isztambulban” – állt Lavrov közleményében.
(MTI)
Nyitókép:Vjacseszlav Prokofjev
***